Rohannom kell. Képtelen vagyok feladni. Pedig milyen könnyû lenne! Lefeküdnék és várnám, hogy láthatatlan üldözõim utolérjenek. De nem tehetem, pedig tudom, hogy nincs remény. Egyedûl vagyok e kietlen, halott síkságon. Perzselõ homokban rohanok tovább, a szél vödörszám hordja a port a képembe. A könny, s homok nászából született sár megvakít. A takony és a homok fojtogat. Fülem zúg a szél bömbölésétõl.
Vajon meddig bírom még? Meddig lesz még erõm, hogy meneküljek üldözõim elõl, akiket nem látok, s nem hallok, de tudom, érzem, hogy jönnek.
Elhaladok egy romhalmaz mellett. Valaha egy ház volt. Valószínûleg magányos kocsma, vagy benzinkút. A cégért rég elvitte az orkán. Az ég vörösen izzik, s gyilkos meleget okád. Nap, hold nincs az égen. Ez a világvége. Nincs tovább. Csak én egyedûl rohanok tovább még, ki tudja hová, ki tudja meddig?
Ûzõim egyre közelednek. Nincs erõm gyorsítani. Még két perc és megpillantom õket.
Képtelen vagyok gondolkodni, képtelen vagyok ordítani. Ismeretlen erõ, talán a félelem, hajt elõre, csak futni, csak rohanni tudva bár, hogy nincs remény.
Ott vannak! Túlvilági és mesebeli szörnyek. Vérfarkasok és zombik, vámpírok és démonok! Szét akarnak tépni. Örökkévalóságig akarják kínozni elveszett lelkemet.
Egyedül vagyok. Vagy mégsem? Távoli, éteri csörömpölés. A látóhatáron valami ház forma kezd kibontakozni. Egy újabb rom? Nem! Takaros kis viskó. Ablakából fény szûrõdik ki. Ajtaja hivogatón nyitva. Onnan jön a csörömpölés.
De üldözõim már alig néhány méterre vannak.
Minden maradék erõmet beleadom, hogy eljussak a kis házig, mert érzem, hogy ott biztonságban lennék, de hiába.
Az egyik szörnyszülött elgáncsol. Elterülök, szemem, szám megtelik izzó homokkal. Hiába nyújtom kezem könyörgõn a ház felé, senki sem jön segítségemre. A csörömpölés lassan elhal. A rémségek rám ugranak és tépik, szaggatják zsigereimet. Fehéren izzó fájdalom tölti be maradék tudatomat, aztán pörögve hullok bele a feneketlen sötétségbe.

* * *

Matt Logan életerõs fiatalember volt. Minden reggel két mérföldet futott, nem dohányzott, egészségesen élt. Az orvosok akár száz évet is megjósoltak neki.
1996 június 9-ének reggelén hiába csörgött az ébresztõórája. A szomszédasszony talált rá. Hason feküdt, karja szinte könyörgõn kinyújtva. Egészen megõszült. Ágynemûje átizzadva, gyûrötten hevert alatta. A mentõk szerint szívroham végzett vele.

Posthy